Tarts velem az érdekességek kimeríthetetlen tárházába és ne feledd: A Világ csodaszép!

Ma reggel olvastam a történetet, nagyon jó!

Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következő órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illető nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Később aztán a krumplik elkezdtek rothadni és bűzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük.
Milyen sokan cipelnek talán egy életen át feleslegesen rothadó krumplival tele zsákot. Görnyedve, rosszkedvűen, és bűzt árasztva a környezetükben.
Neked sok krumplid van? Szabadulj meg tőlük. Bocsáss meg.

Szép napot!

Megéri el olvasni!

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukba
n vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
-Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
-Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Mai napra egy kis derű-

Kati néni tipikus falusi asszony volt. Színes kendővel a fején, köténnyel a ruháján, karjában az elmaradhatatlan kosárral gyakran találkoztunk Vele, amikor bóklásztunk a siklósi erdőben.
Gyermekfejjel is különösen tiszteltük. Nagyon okos asszony volt - úgy a maga nemében. Sok mindenhez értett és előszeretettel tanítgatta a környék gyerekeit a természetből tanult dolgokra. Tavasszal akác, meg bodza virágot szedett, nyáron gombát, meg szedert és megtanította velünk, hogyan kell az akác virágjából különlegesen finom bort készíteni, ami majdnem olyan finom, mint a híres Tokaji aszú.
A barátomat és engem különösen kedvelt, mert mi érdeklődő gyermekek voltunk, érezte rajtunk, hogy nagyon tiszteljük. Ez valóban így is volt.
Tizenhat (!!!) gyermeke született úgy sorban, mint a libák sorakoztak egymás után, mégis jutott ideje a környék összes gyerekére. Hihetetlen türelme volt!
Hanem azért Kati néninek volt egy nagy hibája! Borzasztóan féltékeny volt a férjére és ezt nem is szégyellte nekünk, gyermekeknek sem elmondani.
Gyakran hallottuk, hogy ha őt a férje valaha is megcsalná, bizony elégtételt venne a sérelmén, de nem is a hites urát bántaná, hanem azt az asszonyt, aki elcsavarta annak a fejét!
- Mert tanuljátok meg gyermekeim, sohasem a férfi a hibás, hanem a nő! - mondta kacarászva nekünk.
Teltek az évek, szép lassan felnőttünk, vége lett a gyermekéveknek, és bizony sokáig nem találkoztunk Kati nénivel. Egyik nap nyílt az irodám ajtaja és irulva-pirulva, ám leszegett fejjel Kati néni lépett be rajta.
Megörültem neki, pillanatok alatt végig futottak bennem a gyermekévek.
- Mi járatban erre Kati néni!?
- Édes fiam, nagy bajban vagyok. Csak te tudsz segíteni! Nagy ember lett belőled, te már csak tudod a törvényeket, hiszen jogtudós vagy!
Gyorsan hellyel kínáltam az akkor már ugyancsak a hatvanas éveit taposó idős asszonyt, aki zavartan kezdett bele mondókájába.
- Drága fiam! Zaklat a rendőrség. Naponta be kell járnom a kapitányságra, mert folyton kihallgatnak, újra meg újra. Pedig már annyiszor elmondtam és le is írták, de mindig más és más rendőröket küldenek értem, és amikor bevisznek a rendőrségre mindig elmondatják velem, hogy mi is történt, egészen részletesen. Legutóbb azt mondták, hogy ebből bíróság lesz, nem úszom meg, és ott is el kell majd mesélnem pontosan mi is történt.
- Jól van Kati néni, akkor hadd halljam én is, és ha tudok, segítek.
- Hát fiam az úgy volt, hogy megtudtam, hogy megcsalt a férjem.
- Az András bácsi? És ez mikor történt?
- Hát úgy három-négy hónappal ezelőtt.
- De hiszen az András bácsi már hetven éves is meg van!
- Meg, a fene a képét! Már az őszön lesz hetvenhárom.
- Nem gondolja komolyan Kati néni, hogy ilyen idős korban nők után szaladgál a férje!
- De bizony fiam, be is vallotta a vén kujon! Ráadásul egy negyven éves asszony vetett rá szemet az én hites uramra! De meg is adtam neki a magamét!
- Kinek? András bácsinak?
- Dehogy fiam! A nőnek!
- Ahá, szóval erről van szó! Kati néni megverte a nőt, aztán az feljelentést tett a rendőrségen.
- Valahogy úgy! - sütötte le szégyenkezve szemét a kis öregasszony.
- Jól van. Bemegyek a Rendőrségre és meglátom, mit lehet tenni. Megnézem az iratokat.
Elkészítettük a meghatalmazást, aztán másnap bementem a rendőrségre. Amikor elmondtam az illetékes ,,bakternak", mi járatban vagyok, éktelen röhögésbe kezdett. Nem értettem a dolgot és keményen rendre utasítva kértem, hogy belenézhessek a meghallgatási jegyzőkönyvekbe, ám arról tájékoztatott, hogy az már át lett adva a bíróságnak, de a röhögést csak nem hagyta abba.
A bíróságon közölték velem, hogy épp időben vállaltam az ügyet, mert a tárgyalás már másnap lesz. Igaz, Kati néni erről bölcsen hallgatott, de gondoltam: megcibálta a nőt. Talán egy két pofont is lekevert, nem lesz nagy ügy. A kihallgatási jegyzőkönyvek átnézésére egyéb tárgyalásaim miatt nem volt időm, de - sebaj, gondoltam - úgyis el kell mondaniuk pontosan mi történt. Pár szó jegyzetelés és megvédem Kati nénit.
Meg volt az adategyeztetés, megjelent a sértett is, - szemrevaló, festett szőke hajú negyvenes nő, meg a szegény vádlott, Kati néni is.
Furcsának tartottam, hogy a bíró és az ügyész időnként cinkosan egymásra néznek. Látszott rajtuk, hogy nevetésüket alig bírják visszatartani. A bíró tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Kati néni ellen a vád előre megfontolt szándékkal elkövetett súlyos testi sértés. Nem értettem a helyzetet és
türelmetlenül vártam, hogy Kati néni meséljen. El is kezdett. Biztonságba érezte magát, hiszen ott voltam mellette, így elpárolgott a zavartsága, és előtérbe került a sértett női büszkeség.
A bíró felszólította, hogy részletesen mesélje el a történteket. És Kati néni elkezdte.
- Amikor rájöttem, hogy megcsal az uram, elhatároztam, hogy elégtételt veszek. Meglestem, mikor megy haza ez a céda, és a sarki bozótnál elkaptam. Nagyon meglepődött, mert nem számított rám, így könnyű volt a földre tepernem. Kell neked az én férjem?! - mondtam neki, majd letéptem a bugyiját és a zsebembe előre elkészített méreg erős csípős paprikával az egész ,,sunáját" meg ,,valagát" bekentem! Na volt nagy üvöltés! Kicsődült az egész falu, de ez a cemende az üvöltést csak nem hagyta abba. Kihívták a mentőket is, az meg elvitte a kórházba. Állítólag napokig égette a paprika, tán még most is széttett lábakkal jár.
De akkor is megérte és nem is bánom, mert mér veti a szemét más férjére! Én kérem negyvenöt évet éltem az urammal, mégse csaltam meg!
Miközben Kati néni mesélt, úgy belelendült sérelmének ecsetelésébe, hogy észre sem vette, hogy a bíró is, az ügyész is., de még jómagam is, fuldoklunk a nevetéstől.
Hát . . . Kati néni így vett elégtételt a súlyos testi sértését némiképp sikerült enyhíttetni, de az esetet hosszú évekig emlegette az egész bíróság, no meg persze a rendőrség, akik készakarva naponta hallgatták ki, csak hogy újra és újra végig hallgathassák egészen részletesen a történteket.